Ki birtokolja valójában a hatalmat? – Egy kutatás a társadalmi szerepek láthatatlan erejéről és a hatalom dinamikájáról

23 órával ezelőtt

15 perc olvasás

A hatalom az emberi társadalom egyik legalapvetőbb, ugyanakkor legösszetettebb jelensége. Mindennapi tapasztalataink során folyamatosan találkozunk olyan helyzetekkel, amelyekben bizonyos személyek nagyobb befolyással, tekintéllyel vagy döntési lehetőséggel rendelkeznek másoknál. Ezt a különbséget rendszerint az érintett személyekhez kötjük, mintha a hatalom az egyén állandó, saját tulajdonsága volna. Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban az ember birtokolja-e a hatalmat, vagy csupán az a társadalmi szerep, amelyet egy adott helyzetben megtestesít.

Jelen tanulmányban azt a hipotézist vizsgálom, hogy a társadalmi interakciók során nem maga a személy, hanem az általa betöltött társadalmi szerep gyakorolja a hatalmat. Ebben a megközelítésben a hatalom nem az egyénhez mint önálló személyiséghez tartozik, hanem ahhoz az absztrakt, láthatatlan társadalmi pozícióhoz, amelyet megtestesít. Egy adott szerepet elméletben bárki betölthet, amennyiben rendelkezik az ehhez szükséges tudással, kulturális és szimbolikus tőkével.

E hipotézis vizsgálatához a tolmácsolt orvos–páciens beszélgetéseket választottam. Ezekben az interakciókban ugyanis három eltérő társadalmi szerep találkozik, amelyek mindegyike sajátos tudással, elvárásokkal és hatalmi lehetőségekkel rendelkezik. Az orvos az egészségügyi szaktudást és az intézményesen elismert tekintélyt képviseli, a páciens segítségre szoruló személyként vesz részt a beszélgetésben, a tolmács pedig a két fél közötti nyelvi és kulturális közvetítést biztosítja.

Kutatásom központi feltevése szerint az ilyen kommunikációs helyzetekben a legnagyobb hatalmi pozíciót – bár gyakran láthatatlan módon – maga a tolmács tölti be. Ennek oka, hogy a beszélgetés és annak célja, vagyis a páciens diagnosztizálása és kezelése, nyelvi közvetítés nélkül nem valósulhatna meg. A tolmács így nem pusztán egy kommunikációs segédfunkciót lát el, hanem olyan központi szerepet tölt be, amely meghatározza az információáramlás lehetőségét.

A hatalmi dinamika vizsgálatához saját elméleti modellt dolgoztam ki, amely megjeleníti a három résztvevő közötti hierarchikus viszonyokat és azok változásait. Emellett öt orvostanhallgatóval készítettem interjúkat, amelyek során a résztvevők a modellre, a hipotézisre és saját tapasztalataikra reflektáltak.

A kutatás célja, hogy mélyebb megértést nyújtson a tolmácsok gyakran figyelmen kívül hagyott, ugyanakkor központi szerepéről az interkulturális kommunikációban, és bemutassa, hogyan jelennek meg a társadalmi szerepek a hatalom hordozóiként a kommunikációs folyamatokban.

A hatalom és a társadalmi szerepek elméleti összefüggései

A hatalom fogalmának vizsgálata a filozófia és a társadalomtudományok egyik meghatározó területe. Thomas Hobbes, Max Weber, Hannah Arendt és Pierre Bourdieu eltérő nézőpontokból közelítették meg a hatalom természetét, működését és társadalmi jelentőségét. Elméleteik különbözősége ellenére közös kérdésként jelenik meg, hogy milyen feltételek között képes valaki mások cselekvését, döntéseit vagy társadalmi helyzetét befolyásolni.

Max Weber meghatározásában a hatalom annak esélye, hogy valaki egy társadalmi kapcsolaton belül saját akaratát mások ellenállásával szemben is érvényesítse. A meghatározás fontos eleme, hogy a hatalom társadalmi viszonyon belül jelenik meg. Nem pusztán az egyén elszigetelten vizsgálható tulajdonságaként értelmezhető, hanem olyan jelenségként, amely más szereplőkkel való kapcsolatban válik láthatóvá.

Pierre Bourdieu elmélete különösen fontos a jelen kutatás szempontjából, mert a hatalmat a társadalmi struktúrák, a különböző tőkeformák és a szimbolikus viszonyok összefüggésében vizsgálja. A társadalmi pozíciókhoz kapcsolódó kulturális és szimbolikus tőke meghatározza, hogy az egyént milyen tekintéllyel ruházza fel a társadalmi környezete. A tudás, a képzettség, a szakmai elismertség és az intézményes legitimáció ennek megfelelően a hatalom kialakulásának fontos tényezői.

Az orvos társadalmi szerepe jól szemlélteti ezt az összefüggést. Egy orvos tekintélye nem kizárólag egyéni személyiségéből származik, hanem abból a szaktudásból, intézményi elismertségből és társadalmi jelentőségből, amely az orvosi szerephez kapcsolódik. A társadalom meghatározott elvárásokat támaszt az orvossal szemben, és ezekhez az elvárásokhoz egyúttal meghatározott hatalmi pozíciót rendel.

A társadalmi szerep azonban nem azonos az azt megtestesítő személlyel. Ugyanaz az ember az egyik helyzetben magasabb, a másikban alacsonyabb hierarchikus pozícióba kerülhet. Ez arra utal, hogy a hatalom nem állandó személyes tulajdonság, hanem a szerepekhez és az adott társadalmi kontextushoz kapcsolódik.

A szimbolikus hatalom jelentősége a kommunikáció során különösen világosan megfigyelhető. Egy megszólalás hatását nem kizárólag annak nyelvi tartalma, hanem a beszélő társadalmi pozíciója is meghatározhatja. Ugyanaz a kijelentés eltérő súllyal rendelkezhet attól függően, hogy orvos, páciens vagy tolmács fogalmazza meg, illetve milyen szerepet tulajdonítanak neki a többi résztvevő.

Ebből következik a kutatás alapfeltevése: a hatalom hordozója nem maga az ember mint individuum, hanem az a társadalmilag meghatározott, absztrakt szerep, amelyet a megfelelő tudás, képességek és társadalmi elismertség birtokában megtestesít.

A hatalmi viszonyok saját modellje a tolmácsolt orvos–páciens beszélgetésben

A kutatás keretében kidolgozott modellem egy interkulturális, tolmács közreműködésével zajló beszélgetés hatalmi struktúráját és dinamikáját szemlélteti. A modell három szereplője az orvos, a páciens és a tolmács, akik eltérő társadalmi funkciókat töltenek be, és akiknek egymáshoz való viszonyát a kommunikációs helyzet határozza meg.

Az elemzés áttekinthetősége érdekében bizonyos társadalmi tényezőket tudatosan kizártam a modell kiinduló feltételei közül. Így hipotetikusan olyan orvost, pácienst és tolmácsot, azaz három férfit feltételezek, akik megközelítőleg azonos életkorúak. Ez lehetővé teszi, hogy az életkor, a nem és más társadalmi különbségek helyett elsősorban a társadalmi szerepekhez kapcsolódó hatalmi viszonyokra összpontosítsak.

1. ábra – A hatalmi viszonyok szerző által kidolgozott modellje a tolmácsolt orvos–páciens kommunikációban. Forrás: Högl Joel, saját szerkesztés.

A modellben a kék vonalak a hierarchikus szinteket jelölik. A különböző geometriai formák, így az ötszög és a kör, eltérő társadalmi szerepeket reprezentálnak. A páciens esetében a szerep nem kizárólag állandó társadalmi pozíciót jelenthet, hanem egy meghatározott élethelyzetet is, például a betegséget vagy a segítségre szorultságot. A szerepek között húzódó pontozott vonal a fennálló hatalmi viszonyt, a villámok a résztvevők között kialakuló hatalmi viszonyok feszült dinamikáját szemléltetik.

A modell egyik legfontosabb sajátossága a tolmács elhelyezése. Míg az orvos és a páciens között a hagyományos orvosi hierarchia alapján különbség mutatkozik, addig a tolmács mindkettőjük fölött, egy magasabb kommunikációs szinten jelenik meg. Ez az elrendezés a kutatás központi hipotézisének vizuális megfogalmazása.

Miért kerül a tolmács a hierarchia csúcsára?

A modellből kiindulva megállapítható, hogy a hatalmi viszonyok kizárólag akkor válhatnak ténylegesen hatékonnyá, ha a résztvevők között információcsere történik. A vizsgált interkulturális helyzetben azonban az orvos és a páciens a nyelvi akadályok miatt nem képes közvetlenül kommunikálni egymással.

Ahhoz, hogy megértsék egymást, és az orvos összegyűjthesse a sikeres diagnózishoz és kezeléshez szükséges információkat, a tolmács jelenléte nélkülözhetetlen. A tolmács a két nyelv között kódolja és dekódolja az információkat és érzelmeket, ezáltal biztosítva a beszélgetés létrejöttét és fenntartását.

Mivel ebben a helyzetben a kommunikáció célja – a páciens diagnosztizálása és kezelése – a tolmács nélkül nem lenne elérhető, a modellben az orvos és a páciens fölé helyeztem a tolmács szerepét.

Természetesen felmerülhet az az ellenérv, hogy az orvos szakmai tudása és társadalmi tekintélye alapján magasabb hatalmi pozícióval rendelkezik, mint a tolmács, aki nem rendelkezik orvosi képesítéssel. Az orvos ugyanis a problémamegoldó társadalmi szerepet testesíti meg, és az ő szaktudása szükséges a páciens egészségügyi helyzetének kezeléséhez.

Amennyiben azonban a tolmácsot eltávolítanánk a kommunikációs háromszögből, az orvos és a páciens között a különböző nyelvi kódok miatt nem jöhetne létre a beszélgetés, és annak célja sem teljesülhetne. A tolmács tehát olyan központi funkciót tölt be, amelytől a másik két szereplő kommunikációs lehetősége függ.

A tolmács ebben a helyzetben nem orvosi szaktudása vagy személyes tekintélye révén kerül magasabb hatalmi pozícióba, hanem azért, mert ő biztosítja a kommunikáció és ezáltal a közös cselekvés alapvető feltételeit.

Ez a különbség a modell lényegéhez tartozik. A tolmács hatalma nem személyes fölényből, hanem társadalmi funkciójából és a nyelvi közvetítés nélkülözhetetlenségéből következik.

A társadalmi szerepek viszonylagossága és változékonysága

A modell kiinduló állapotában az orvos magasabb hierarchikus szinten helyezkedik el, mint a páciens. Ennek oka, hogy a páciens saját helyzetéből fakadóan segítséget, konkrétan orvosi kezelést keres. Ebben az összefüggésben az orvos több olyan tudással rendelkezik, amely a probléma megoldásához szükséges, ezért kezdetben magasabb hatalmi pozíciót foglal el.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a hierarchia kizárólag a vizsgált helyzetre vonatkozik. Az orvos szakmai tekintélye nem jelenti azt, hogy ugyanaz a személy minden más társadalmi kontextusban is magasabb hierarchikus szinten állna.

Amennyiben például a páciens befektetési tanácsadóként találkozna ugyanezzel az orvossal, és pénzügyi tanácsadást nyújtana számára, a hatalmi viszonyok megfordulhatnának. Ebben az esetben a korábbi páciens rendelkezne a problémamegoldáshoz szükséges nagyobb tudással, és ő kerülhetne magasabb hatalmi pozícióba.

Ez a példa világosan szemlélteti a társadalmi szerepek viszonylagosságát és változékonyságát. Nem maga az ember változik meg alapvetően, hanem az a szerep, amelyet az adott helyzetben betölt, és amellyel a társadalmi környezet meghatározott hatalmat társít.

A megfigyelés közvetlenül kapcsolódik az alaphipotézisemhez: nem maga a személy rendelkezik hatalommal, hanem az az absztrakt társadalmi szerep, amelyet a megfelelő tudással és motivációval rendelkező ember képes átvenni.

A hatalom mint dinamikus és relacionális viszony

A modellben megjelenő sárga villámok háromszöget alkotnak az orvos, a páciens és a tolmács között. Ezek a hatalmi viszonyok változó, dinamikus jellegét szimbolizálják. A hatalom ugyanis nem rendelhető mereven és véglegesen egyetlen társadalmi szerephez; az interakció során a konkrét helyzetnek megfelelően folyamatosan átrendeződhet.

Amennyiben például a páciens elutasít egy orvosi javaslatot, megváltoztathatja a kommunikáció és a döntési folyamat irányát. Ilyenkor a páciens, aki a kiinduló hierarchiában alacsonyabb szinten helyezkedett el, bizonyos értelemben magasabb hatalmi pozícióba kerülhet.

Hasonló változást idézhet elő a tolmács is, akár szándékosan, akár akaratlanul. Az információk szelektív visszaadása, értelmezése vagy bizonyos tartalmak kihagyása módosíthatja a beszélgetés résztvevői közötti kommunikációs kontrollt. A tolmács azzal is átalakíthatja a hatalmi viszonyokat, ha túllépi eredeti szerepének határait, például érzelmi okokból aktívan támogatni vagy védeni kezdi a páciens érdekeit.

Ezek a helyzetek azt mutatják, hogy a hatalom nem statikus jelenség. A társadalmi szerepek meghatározott kiinduló pozíciókat biztosítanak, de a tényleges hatalmi viszonyok a kommunikáció folyamatában folyamatosan változnak.

A kidolgozott modell így a hatalom, a társadalmi szerep és a szimbolikus kommunikáció közötti összefüggéseket egységes szerkezetben ábrázolja. Alapvető állítása, hogy a tolmácsolt orvos–páciens beszélgetés hatalmi viszonyai nem személyekhez kötött, változatlan struktúrák, hanem az interakció és a szerepeloszlás mentén kialakuló dinamikus kapcsolatok.

Empirikus kutatás – A hatalom és a társadalmi szerepek az orvosi kommunikációban

A kutatás módszertana

A hipotézis vizsgálatához öt orvostanhallgatóval készítettem félig strukturált, interjúvezető kérdéssorra épülő beszélgetést. A résztvevők orvosi tanulmányaik különböző szakaszaiban jártak, és már rendelkeztek gyakorlati tapasztalatokkal a páciensekkel való kommunikáció területén. Néhányan tolmácsolt orvosi beszélgetésekben is részt vettek.

A félig strukturált interjúmódszer lehetővé tette, hogy a résztvevők válaszai összehasonlíthatók legyenek, ugyanakkor elegendő teret biztosított az egyéni tapasztalatok, reflexiók és spontán gondolatok kifejtésére.

A beszélgetések kiindulópontját az a hipotézis alkotta, hogy a hatalom az orvosi kommunikációban nem az egyén személyéhez, hanem a társadalmi szerepekhez kapcsolódik, különös tekintettel az orvos, a páciens és a tolmács szerepére. Az interjúk elején bemutattam a résztvevőknek a korábban kidolgozott hatalmi modellt. Ezt követően nyitott kérdéseket tettem fel a társadalmi szerepekkel, az autoritással, a nyelvi közvetítéssel és a hierarchikus viszonyokkal kapcsolatos személyes tapasztalataikról. A beszélgetéseket rögzítettem, átírtam, majd tematikus szempontok szerint elemeztem. Az elemzés során arra törekedtem, hogy azonosítsam a hatalom és a társadalmi szerepek észlelésében megjelenő visszatérő mintázatokat, és ezeket Max Weber, valamint Pierre Bourdieu elméleti megközelítéseivel hozzam összefüggésbe.

Weber hatalomfogalma az egyéni akarat társadalmi kapcsolaton belüli érvényesítésére helyezi a hangsúlyt, míg Bourdieu megközelítése a társadalmi struktúrák és a szimbolikus tőke hatását emeli ki. A két elméleti nézőpont lehetővé tette, hogy az interjúalanyok tapasztalatait a társadalmi szerepek és a hatalom összefüggéseiben értelmezzem.

A társadalmi szerepekhez kapcsolódó hatalom érzékelése

Az interjúk első megnyilatkozásaiban már megfigyelhető volt, hogy az orvosi környezetben a hatalom és a tekintély jelentős része a társadalmi szerepen keresztül jelenik meg. A résztvevők beszámolói szerint a páciensek gyakran már az orvostanhallgatói státusz felismerése alapján meghatározott képességeket és elvárásokat tulajdonítanak nekik.

Az egyik interjúalany így fogalmazott:

„A páciensek már eleve bizonyos képességeket tulajdonítanak neked, és olyan dolgokat várnak el tőled, amelyeket valószínűleg nem várnának el, ha nem tudnák, hogy orvostanhallgató vagy.”

A kijelentés világosan szemlélteti, hogy az egyén társadalmi megítélése nem kizárólag a tényleges tudásán vagy képességein alapul. A társadalmi környezet már a betöltött szerep alapján meghatározott kompetenciát és tekintélyt feltételez.

Bourdieu elmélete alapján ez a szimbolikus tőke hatásaként értelmezhető. A fehér orvosi köpeny például a társadalmi tekintély látható szimbólumaként működik, amely hatalmat ruház a viselőjére, függetlenül attól, hogy az adott személy tényleges szakmai kompetenciái milyen szinten állnak.

Egy másik résztvevő a fehér ruházat társadalmi jelentőségét hangsúlyozta:

„Már önmagában a fehér ruházat is valamiféle biztosítékot jelent számukra arra, hogy tudom, mit csinálok.”

Ez a megfigyelés arra utal, hogy a társadalmi szerep és annak külső megjelenítése képes közvetlenül befolyásolni a másik fél viselkedését. A páciens nem feltétlenül az adott személy valódi képességei alapján alakítja ki bizalmát, hanem a szerephez kapcsolódó társadalmi jelentésekből indul ki.

Az interjúk során az is megjelent, hogy a páciensek meghatározott viselkedési és kommunikációs mintákat várnak el az orvosoktól és az orvostanhallgatóktól. Ezek az elvárások implicit hierarchiát teremtenek. Egy résztvevő szerint már az orvostanhallgatói státusz is magasabb kompetenciával és bizalommal kapcsolódik össze, miközben az ápolók vagy a fiatalabb kollégák kisebb tekintélyben részesülhetnek.

A társadalmi szerep azonban nem biztosít feltétlen és megváltoztathatatlan hatalmat. Több interjúalany arról számolt be, hogy az előzetesen tulajdonított tekintély gyorsan csökkenhet, amennyiben a személy nem felel meg a szereppel kapcsolatos elvárásoknak.

Egy résztvevő ezt a következőképpen fogalmazta meg:

„Ha már nem felelsz meg ezeknek az elvárásoknak, a rólad kialakult kép […] azonnal romlik, és megváltozik az is, ahogyan beszélnek veled.”

A megfigyelés összhangban áll Bourdieu társadalmi mezőre vonatkozó megközelítésével, amelynek értelmében a hatalmi pozíció a társadalmi elismeréshez is kapcsolódik. A tekintély addig képes hatni, amíg a társadalmi környezet elismeri az adott pozícióhoz társított jelentést.

Az interjúk tehát alátámasztják a kutatás egyik központi állítását: a társadalmi szerep hatalmat teremt, és az egyén ennek a szerepnek a megtestesítőjeként részesül a hozzá kapcsolódó tekintélyben.

A tolmács mint hatalmi és közvetítő szereplő

Az interjúk központi kérdése annak vizsgálata volt, hogy milyen szerepet töltenek be a tolmácsok az orvos és a páciens közötti hatalmi viszonyokban.

A résztvevők megnyilatkozásai alapján a tolmács szerepe kettős természetű. Egyrészt nélkülözhetetlen kommunikációs közvetítőként jelenik meg, másrészt olyan, többnyire láthatatlan hatalmi pozícióval rendelkezik, amelynek révén befolyásolhatja a beszélgetés menetét.

Az egyik interjúalany tömören így fogalmazott:

„Tolmács nélkül nem megy.”

A kijelentés a nyelvi közvetítés alapvető jelentőségére utal. Az interkulturális orvosi beszélgetés során a hatalom szorosan kapcsolódik a nyelvi megértés lehetőségéhez. A tolmács olyan sajátos nyelvi tőkével rendelkezik, amely egyáltalán lehetővé teszi az interakció létrejöttét.

Ebben az értelemben a tolmács strukturálisan jelentős hatalmi szerepet tölt be, még akkor is, ha ez a hatalom a beszélgetés felszínén nem mindig látható.

Egy másik résztvevő úgy írta le saját helyzetét, hogy nem érezte magát sem magasabb, sem alacsonyabb pozícióban, hanem inkább egy teljesen más szinten helyezkedett el. Ez a megfogalmazás a tolmács sajátos köztes pozíciójára utal. A tolmács sem az orvos, sem a páciens szerepével nem azonosul, ugyanakkor mindkét fél jelentős mértékben függ tőle.

Bourdieu társadalmi mezőre vonatkozó elmélete alapján ez a pozíció sajátos, önálló helyzetként értelmezhető. A tolmács hatalma nem személyes tekintélyéből, hanem a szimbolikus térben betöltött közvetítő funkciójából származik.

Az interjúk során a résztvevők külön figyelmet fordítottak arra, hogy a tolmács az információk közvetítésén, megszűrésén vagy esetleges visszatartásán keresztül képes befolyásolni a beszélgetést.

Egy orvostanhallgató megfogalmazása különösen jól szemlélteti ezt:

„Elméletileg a tolmács azt tehetne, amit akar. […] Ezért neki van a legtöbb hatalma.”

A kijelentés közvetlenül kapcsolódik a kutatás alaphipotéziséhez. A tolmács azért kerülhet a legmagasabb hatalmi pozícióba, mert ő szabályozza, hogy milyen információk jutnak el a beszélgetés másik két résztvevőjéhez. A közvetítés során befolyásolhatja, hogy mit mondanak, mit hallanak és mit értenek meg egymásból.

Ez a hatalom a nyelvi és szimbolikus tőkéhez kapcsolódik. A tolmács nem pusztán szavakat helyettesít egyik nyelvről a másikra, hanem jelentéseket közvetít, és ennek során hatással lehet arra, hogy a résztvevők miként értelmezik az elhangzottakat.

A hatalomnak ugyanakkor jelentős etikai dimenziója is van. Egy interjúalany a tolmács befolyását és felelősségét a következőképpen kapcsolta össze:

„Ez nemcsak hatalom, hanem felelősség is. […] Ha az orvosnál vagy, mindent el tudsz mondani, és az orvos valamit rosszul ír fel, akkor automatikusan neked is megvan ez a felelősséged.”

A megfigyelés arra utal, hogy a tolmácsolás során a hatalom elválaszthatatlan az etikai felelősségtől. A nyelvi közvetítés lehet produktív, amennyiben elősegíti a megértést, de destruktív hatást is kiválthat, ha az információk pontatlanul, hiányosan vagy torzítva jutnak el a másik félhez.

Bourdieu szimbolikus hatalomra vonatkozó megközelítésében a szavak a társadalmi viszonyokon keresztül képesek hatást gyakorolni. A tolmácsolási helyzet ezt különösen világosan szemlélteti: a megfogalmazás, a hangsúly, az információk kiválasztása és közvetítése befolyásolhatja a résztvevők értelmezését és döntéseit.

Egy további interjúalany saját tapasztalatát így foglalta össze:

„Akkor az én kezemben volt a hatalom, mert nélkülem a páciensnek továbbra is fájdalmai lettek volna.”

Ez a kijelentés különösen fontos, mert a hatalmat nem elméleti lehetőségként, hanem konkrét kommunikációs helyzetben megtapasztalt tényezőként jeleníti meg. A résztvevő felismerte, hogy közvetítő szerepe nélkül a páciens nem jutott volna megfelelő segítséghez.

A tolmács tehát nem tekinthető egyszerűen semleges nyelvi csatornának. Funkcionális és relacionális hatalmi pozíciót tölt be, amely nem feltétlenül tudatos hatalomgyakorlás eredménye. Hatalma strukturális jellegű, mivel a nyelvi közvetítés szükségességéből következik.

Az interjúkban az is megjelent, hogy a tolmácsok gyakran láthatatlan szereplőkként vesznek részt az orvosi kommunikációban. Több résztvevő beszámolt arról, hogy az orvosok közvetlenül a pácienssel tartják a szemkontaktust, és a tolmácsot szinte figyelmen kívül hagyják. Egy interjúalany szerint az orvosok gyakran „rá sem néznek a tolmácsra, hanem egyszerűen tovább beszélnek a pácienshez”.

Ez a megfigyelés különösen érdekes ellentmondást tár fel. A tolmács társadalmi jelenléte látszólag háttérbe szorulhat, miközben a kommunikáció tényleges működése jelentős mértékben az ő közreműködésétől függ.

A tolmács hatalma éppen abban rejlik, hogy miközben társadalmilag gyakran láthatatlan marad, a beszélgetés nyelvi és kommunikációs feltételeit alapvetően ő biztosítja.

A nem, a kulturális háttér és a vallás szerepe a hatalmi viszonyokban

Az interjúk során az is megmutatkozott, hogy az orvosi környezetben a hatalmi viszonyokat nem kizárólag az intézményi szerepek alakítják. A nem, a származás, a kulturális háttér és a vallási hovatartozás egyaránt befolyásolhatják, hogyan észlelik és értékelik a résztvevők az adott társadalmi szerepet.

Egy fejkendőt viselő orvostanhallgató különösen szemléletesen írta le ezt az összetett viszonyt:

„Fejkendőt viselő orvostanhallgatóként az az érzésem, hogy a pácienseknek alacsonyabb elvárásaik vannak velem szemben, mint azokkal az orvostanhallgatókkal szemben, akik nem viselnek fejkendőt – vagy különösen a férfi orvostanhallgatókkal szemben. […] Pusztán azért, mert orvostanhallgató vagyok, mások jobban bánnak velem, mint azokkal a barátnőimmel, akik szintén fejkendőt viselnek, de nem egészségügyi területen dolgoznak. […] Függetlenül attól, hogy valaki honnan származik vagy milyen valláshoz tartozik, jobban bánnak vele, ha olyan tevékenységet végez, amelynek nagyobb a társadalmi megbecsültsége.”

A beszámoló azt szemlélteti, hogy a hatalom különböző társadalmi kategóriák metszéspontjában formálódik. A nem, a vallási hovatartozás és a szakmai státusz együttesen alakítja az egyén társadalmi megítélését.

A jelenség interszekcionális hatalmi viszonyként értelmezhető, amelyben a különböző társadalmi tényezők egyszerre hatnak a személy megítélésére.

Bourdieu elmélete alapján a tapasztalat a különböző tőkeformák kölcsönhatását is szemlélteti. Az orvosi képzés révén megszerzett kulturális tőke, valamint az orvosi hivatás társadalmi megbecsüléséből fakadó szimbolikus tőke képes ellensúlyozni a fejkendőhöz kapcsolódó esetleges diszkriminatív társadalmi megítélést.

A szakmai szerephez kapcsolódó elismertség így módosíthatja azt, ahogyan a társadalmi környezet az adott személyt értékeli. Ez ismét a kutatás központi gondolatára utal: a társadalmi elismerés jelentős részben nem az egyén személyes tulajdonságaitól, hanem az általa betöltött szerep társadalmilag elismert értékétől függ.

Az interjúban ugyanakkor nemi alapú aszimmetria is megjelenik. A résztvevő tapasztalata szerint a férfiakat gyakrabban ismerik el tekintélyként, míg a nőknek, különösen a látható vallási szimbólumokat viselőknek, a szakmai státuszon keresztül további legitimációra lehet szükségük.

A hatalom ezért ebben az összefüggésben sem stabil vagy egydimenziós jelenség, hanem a különböző társadalmi szerepek és szimbólumok kombinációjától függő, relacionális viszony.

Következtetés – A hatalom az emberé vagy a társadalmi szerepé?

Jelen kutatás célja annak vizsgálata volt, hogy a társadalmi cselekvés során a hatalom az egyén személyéhez vagy inkább az általa megtestesített társadalmi szerephez kapcsolódik-e. A második központi kérdés arra irányult, hogy a tolmácsolt, interkulturális orvosi beszélgetésekben ki tekinthető a hatalom valódi hordozójának.

A Hobbes, Weber, Arendt és Bourdieu gondolataira épülő elméleti vizsgálat arra a következtetésre vezetett, hogy a hatalom nem értelmezhető pusztán az egyén személyes tulajdonságaként. A hatalom a társadalmi térben, vagyis az egymással kapcsolatban álló szereplők közötti viszonyokban jön létre. E viszonyokat intézményi, szimbolikus és kulturális struktúrák határozzák meg.

Az öt orvostanhallgatóval készített interjú empirikus elemzése megerősíti ezt a feltételezést. A résztvevők tapasztalatai alapján a hatalom nem személyes tulajdonként, hanem a társadalmi szerepből fakadó tulajdonításként jelenik meg. A páciensek olyan szerepekre reagálnak, mint az orvostanhallgató, az orvos vagy a tolmács, valamint olyan szimbolikus jellemzőkre, mint a fehér orvosi köpeny vagy a fejkendő. Reakcióikat nem feltétlenül az adott személy tényleges tudása és képességei, hanem a szerephez kapcsolódó társadalmi elvárások és szimbólumok határozzák meg. A tekintély és a befolyás abban a pillanatban jön létre, amikor az egyén olyan társadalmi szerepet testesít meg, amelyet a környezete elismer és legitimnek tekint.

A kutatás második kérdésére, vagyis arra, hogy ki birtokolja a hatalmat a tolmácsolt orvosi beszélgetésben, az elemzés differenciált választ ad. Az interakció szintjén úgy tűnik, hogy a legnagyobb hatalommal a tolmács rendelkezik, mivel nyelvi közvetítés nélkül a felek közötti megértés és a kezelés nem valósulhatna meg.

Egy magasabb, metaszinten azonban a hatalom nem magához a tolmácshoz mint személyhez, hanem a közvetítés társadalmi funkciójához tartozik. Ez a funkció azért rendelkezik hatalommal, mert nyelvi, kulturális és kognitív tőkével bír. A tolmács szerepe lehetővé teszi a jelentések átadását, megszűrését és alakítását, ezáltal meghatározó helyet foglal el a kommunikációs struktúrában.

A tolmács mint személy ennek a szerepnek a megtestesítője, a tényleges hatalom azonban magában a közvetítő pozícióban és funkcióban rejlik. A hatalom tehát a társadalmi funkcióban, nem pedig az in

dividuum személyében nyilvánul meg.

A kiinduló helyzetben az orvos szaktudása, társadalmi szerepe és intézményesen legitimált tekintélye alapján magasabb hierarchikus szinten áll, mint a páciens, akinek egészségi állapota az orvos segítségétől függ. A tolmács társadalmi szerepe azonban különleges pozíciót tölt be.

Az interkulturális kommunikáció dinamikus hatalmi viszonyai között a tolmács a nyelvi és kommunikációs tényezők következtében helyzetfüggően mindkét másik szerep fölé kerülhet.

Ez a hatalom nem személyes felsőbbrendűségből, hanem a nyelvi közvetítés strukturális szükségességéből ered. A tudás, a diagnózis és a cselekvési javaslatok kizárólag a tolmácsolási folyamaton keresztül válhatnak a két fél számára hozzáférhetővé.

A közvetítés társadalmi funkciója ennek megfelelően egyfajta metahatalmi pozícióval rendelkezik, amelyet a nyelv, a kulturális tudás és a kommunikációs kontroll alapoz meg.

A társadalmi szerepek és a platóni ideák kapcsolata

A kutatás végső filozófiai következtetése a társadalmi szerepek absztrakt természetére irányul.

A platóni világszínházban, az ideák világának értelmezési keretében az ember elméletben bármely társadalmi szerepet felvehet, amennyiben rendelkezik az ehhez szükséges tudással és képességekkel. A személy ennek során mintegy maszkot vagy jelmezt ölt magára, amely az adott társadalmi szerepet jeleníti meg.

A társadalom ezt a szerepet felismeri, elismeri, és legitimált hatalommal ruházza fel annak viselőjét. Az egyén így a társadalmi hatalmi viszonyokban nem kizárólag önmagaként jelenik meg, hanem annak az absztrakt szerepnek a megtestesítőjeként, amelyet az adott helyzetben betölt.

A társadalmi szerep ebben az értelemben túlmutat az egyes személyeken. Egy adott szerepet különböző emberek tölthetnek be, miközben a hozzá kapcsolódó társadalmi jelentés, elvárás és legitimált hatalom alapvetően fennmarad.

A hatalmi dinamika valódi szereplői ezért nem maguk az individuumok, hanem azok az absztrakt társadalmi szerepek és funkciók, amelyek az embereken keresztül jelennek meg a társadalmi valóságban.

A hatalom végső soron nem az egyént illeti meg, hanem azt a társadalmi szerepet és funkciót, amelyet megtestesít. Az ember a hatalom hordozójának látszik, miközben valójában annak az absztrakt társadalmi funkciónak ad személyes megjelenést, amelyhez a hatalom kapcsolódik.

A kutatás alaphipotézisének megfelelően tehát nem az individuumok, hanem az absztrakt platóni ideákként értelmezhető társadalmi szerepek és társadalmi funkciók állnak egymással szemben a hatalmi viszonyok dinamikájában.

Források és hivatkozások

Az eredeti kutatás

Högl, Joel. Soziale Rollen als strukturierende Machtfaktoren. Eine Analyse der Machtverhältnisse in verdolmetschten Arzt-Patient-Gesprächen. Német nyelvű szemináriumi dolgozat, nem publikált kézirat.

Högl, Joel. A tolmácsolt orvos–páciens beszélgetések hatalmi struktúráit és dinamikáját szemléltető saját elméleti modell. Az eredeti szemináriumi dolgozat 2. oldala.

Högl, Joel. Öt orvostanhallgatóval készített, félig strukturált interjúk kvalitatív elemzése. Az eredeti szemináriumi dolgozat 4–8. oldala.

Elméleti hivatkozások

Arendt, H. (2000) Macht und Gewalt. 14. Auflage. München: Piper Verlag.

Bourdieu, P. (1983) „Ökonomisches Kapital, kulturelles Kapital, soziales Kapital“, in: R. Kreckel (ed.) Soziale Ungleichheiten (Soziale Welt, Sonderband 2). Göttingen: Otto Schwartz & Co, 183–198.

Bourdieu, P. (1986) „The forms of capital”, in: J. Richardson (ed.) Handbook of theory and research for the sociology of education. Westport, CT: Greenwood Press, 241–258.

Bourdieu, P. (1989) „Social space and symbolic power”, Sociological Theory 7(1), 14–25.

Bourdieu, P. (1991) Language and symbolic power. Polity Press.

Foucault, M. (2002) „Nietzsche, die Genealogie, die Historie“, in: D. Defert & F. Ewald (eds.) Schriften in vier Bänden. Dits et Ecrits. Band II, 1970–1975. Frankfurt am Main: Suhrkamp, 166–191.

Han, Byung-Chul, (2005) Was ist Macht? Stuttgart: Reclam Verlag.

Hobbes, T. (1984) Leviathan oder Stoff, Form und Gewalt eines kirchlichen und bürgerlichen Staates. Frankfurt am Main: Suhrkamp.

Nestvogel, R. (1992) „Pierre Bourdieu: Die verborgenen Mechanismen der Macht“, in: Baumgart, F. (ed.) Studienbereich C – Sozialer Wandel und Sozialisationstheorien. Universität Essen.

Sagebiel, J. (2017) „Macht in der Sozialen Arbeit“, in: Deutscher Verein für öffentliche und private Fürsorge (ed.), Fachlexikon der Sozialen Arbeit (8). Berlin: Nomos Verlag, 566–567.

Sagebiel, J./Pankofer, S. (2015) Soziale Arbeit und Machttheorien: Reflexionen und Handlungsansätze. Freiburg: Lambertus Verlag.

Swartz, D. (1997) Culture and Power: The Sociology of Pierre Bourdieu. Chicago & London: University of Chicago Press.

Weber, M. (1985) Wirtschaft und Gesellschaft: Grundriss der verstehenden Soziologie. Tübingen: Mohr Siebeck.