Hungarian Gentlemen

HG-koszorú-logo-transparent.png

Online Magazin

15 bölcs tanács a hosszan tartó kapcsolatokért


Manapság már nem úgy működnek a kapcsolatok, mint régebben. A hétköznapok tele vannak viszályokkal, és a folyamatos huzavona szinte mindenhol jelen van. Rengeteget tanulhatnánk éppen ezért olyan emberektől, akik már évtizedek óta boldogan élnek egymással – ehhez pedig általában nem is kell olyan sokat keresni, hiszen nagyszüleink ékes és becses példái annak, hogy egy kapcsolat valóban kiállhatja az idő próbáját. Következzék néhány szerelmi sikertörténet, amelyeket internetes olvasók gyűjtöttek össze nagyszüleiktől.


1. Mindig büszkén mutassátok ki, hogy szeretitek egymást

„Sosem láttam olyan fényképet a nagyszüleimről, ahol nem voltak egymás karjaiban – akár egy olyan képen, amelyiken még csak jártak egymással, vagy egy olyanon, ahol már öt 8 év alatti gyerekük volt, vagy azon, amelyik az előtt készült, hogy nagyapám meghalt volna rákban. Alig vártam, hogy felnőhessek, és én is rátaláljak egy olyasvalakire, ahogy ők is tették egymással. Mintha egy valódi tündérmese szereplői lettek volna.” – Cari Watts-Savage




2. Nem kell, hogy mindenben egyetértsetek

„A nagyszüleim 65 évig voltak házasok, mielőtt a nagymamám tavaly nyáron elhunyt. Más volt a vallásuk, a politikai nézeteik, de még így is megoldották. Jól feladták nekem a leckét!” – Clare Dych



3. A kor csupán egy szám

„Megkérdeztem a nagymamámat, hogy miért ment hozzá a nagyapámhoz, amikor ő még csak 18 volt, a papa pedig 31. A válasza ez volt: „Miért ne? Annyira dögös volt akkoriban!” A nagyszüleim nem olyan pár voltak, akik mindig egymás nyakán lógtak, és szerintem kissé távol is álltak egymástól a 13 éves korkülönbség miatt. De nem adták fel, hűségesek maradtak, és együtt voltak jóban és rosszban, egészségben, betegségben, bármit is hozott az élet.” – Tze Tonn Ng



4. Bármire képesek vagytok, ha együtt csináljátok

„Miután 40 évig minden egyes nap öt doboz cigarettát szívtak el közösen, úgy döntöttek, hogy minden külső segítség nélkül abbahagyják. És sikerült nekik. Együtt.” – Michelle Brown